03.06.2010 08:50

Dragracing 2010 - az első infók

  Flattr this
 

A Chevrolet helyett az Opel neve fémjelzi a 2010-es szatmárnémeti Dragracinget. A reptéri autós hajcihőre idén több résztvevőt és nézőt várnak mint amennyien tavaly voltak, lesz minden, mi autós szívnek kedves.

Július első hétvégéjén, azaz 2010.07.03-án, meg 2010.06.04-én, szombaton és vasárnap lesz a 2010-es szatmári Dragracing, jelentették be immár hivatalosan is a szervezők és nagyot fog szólni! A helyszín megint a szatmárnémeti nemzetközi reptér lesz.

bajnokságok
Az idei versenyen már pontot ér a profik számára a győzelem (amatőröknek is lesz Szatmár Kupa), hiszen a szatmári esemény gyorsulási versenye lesz a Central European Dragracing Championship - azaz a Közép Európai Gyorsulási Bajnokság -, második etapja. Helyieknek Opel Astra bajnoksággal hódolnak a német autógyár legsikeresebb modellje előtt, de ralizhat majd bárki más is, aki emberi lény, 140 centinél magasabb és van személyije.

„nyalánkságok
Ígérnek még olyasmit is, ami bár kerekeken fut, de Romániában, élőben még senki nem látott, pedig látványos, illetve Need for Speed, meg Fast & Furious fílinget, maximális biztonság mellett.

Pontos program, jegyárak később, egy videó a 2009-es szatmári Dragracingről viszont itt és most:

Flash is required!





Értékelés beiktatása folyamatban...
Értékelés: 4.2 (az 5-ből). 6 értékelés.
Klikkelj a megfelelő számú csillagra, hogy értékelhess.


volt/lesz:

#tiffsm2024#worldmusic23#zachergaborsm
2024. december 22. vasárnap,
Ma Zénó, holnap Viktória ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: .

A RNB mai RON árfolyama

• SZAVAZZÁ' •

SZERINTED KI A LEGÁLLATABB?















régi szavazások