18.03.2008 16:06

Húszezer euró havonta

  Flattr this
 

Míg van, aki az egy főre eső fogyasztói kosár szerint meghatározott minimumot próbálja beosztani, hogy túléljen egyik hónapról a másikra (a kisnyugdíjasokról nem is beszélve), vannak olyanok, akik számára ennek száz–kétszázszorosának elköltése okoz gondot.

Romániában a bevalott jövedelmek után fizetett adókból kiszámítva, a közjegyzők seprik be a legtöbbet hónap végén. A legszorgalmasabbak bevétele (lefelé kerekítve), meghaladja a havi 700 millió régi lejt (70.000 RON)!

Van aki még ennél is többől él
Az adószedők szerint a fenti jövedelmek csak a hivatalosak között számítanak elsőknek, hiszen ezek jogszerűen, szabályosan, tisztán bejelentett és megadózott fizetések, illetve nyereségek. Nemhivatalos források szerint vannak bizonyos, szintén a törvényszéki munkához kapcsolódó szakmák Romániában, ahol még ennél is többet kell „beosztaniuk” egyeseknek, ám a pénzre nem bejelentett formában tesznek szert, illetve a megadózott összeg a valós keresetnél, nyereségnél sokkal alacsonyabb.

Mire lehet elkölteni?
Szárnyalhat tehát a fantázia, Románia gazdagjai mennyiből is élnek valójában, és nyugodtan el lehet gondolkodni azon is, mire költhetőek el évente vagy havonta ekkora összegek. Nem egy Bill Gates–i vagyon ugyan, de mindenképp tetemes summa.

Értékelés beiktatása folyamatban...
Értékelés: 3.0 (az 5-ből). 1 értékelés.
Klikkelj a megfelelő számú csillagra, hogy értékelhess.


volt/lesz:

#tiffsm2024#worldmusic23#zachergaborsm
2024. december 22. vasárnap,
Ma Zénó, holnap Viktória ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: .

A RNB mai RON árfolyama

• SZAVAZZÁ' •

SZERINTED KI A LEGÁLLATABB?















régi szavazások