Lenolaj: a legszebb magyar szó - egyelőre
Lenolaj, édesanya, szerelem, ez a három legszebb magyar szó egy internetes oldalon indított játék szavazói szerint. A cél: megőrizni az utókornak, hogy a XXI. század elején melyiket tartották a legszebb magyar szónak az internetezők.
A hétköznapokban egy nem túl gyakran használt élelmiszer neve vezet a magyarországi Balassi Intézet játékán. A szoszavazas.hu címen elérhető oldal voksolásán az a cél, hogy összegyűjtsék azokat a szavakat, melyeket a voksolók szerint érdemes megőrizni a jövőnek.
vezet a lenolaj
A versenyt júliusban hirdették meg. A lenolaj már négyezernél is több szavazatot kapott, a második helyenb az édesanya szó áll, 2353 szavazattal. A harmadik a szerelem szó 1997 szavazattal. A szavazás lényege nem a legszebb értelmű szót megtalálni, hanem azt, amelyiknek hangzása a legszebb.
Leszorulni látszanak a dobogóról a cipőfűző, a szeretet és édesem szavunk, a sorban utána pedig a pillangó, a barázdabillegető és a csillag szavak állnak.
Az ánuszrózsa szavunk nemrég lekerült a tízes listáról...
sereghajtók
Érkezett szavazat még a többi között a tritikálé, a hóbelevanc, az árvíztűrőtükörfúrógép, a kátyú szóra, de a elkelkáposztásítottalanítottátok kifejezésre is.
volt/lesz:
Ma Zénó, holnap Viktória ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: .