Október 25: óra átállítás téli időszámítás 2008
Idén október 25-én, szombatról vasárnapra virradó éjszaka lesz az óraigazítás, ekkor kezdődik a téli időszámítás, amelyik 2009 március 29-ig fog tartani. Vasárnap hajnali három órakor tehát egy órával állítják vissza hajnali kettő órára az időmérőket.
Az őszi óra-átállítással térünk vissza a csillagászatilag indokolt időszámításhoz, amit az órák tavasszal történt előreállítása miatt elveszítettünk
Az egész Európában egységesen alkalmazott módszer lényege, hogy a tavaszi átállításkor hivatalosan áttérnek a nyári időszámításra, amely a nap járásához képest egy órát csal. A tavaszi és az őszi átállítás célja, egyaránt az, hogy az emberek szokásos ébrenléti ideje - a reggel 7 és este 10 óra közötti időszak - minél jobban egybeessen a természetes nappali világosság idejével. A tavaszi óraigazításkor tehát egy órával kevesebbet alhatunk, ezt hozzuk be az őszi visszatekeréssel.
óraátállítás és a közlekedés
A téli időszámítás a közlekedést is érinti, leginkább a vasúti és légi közlekedést. A nemzetközi és belföldi vonat- és repülőjáratok azon az állomáson várják meg az új időszámításnak megfelelő időt, amelyiken éppen éri őket a hajnali átállítás.
ébrenlét és nappali világosság
Az őszi óra-átállítással térünk vissza a csillagászatilag indokolt időszámításhoz, amit az órák tavasszal történt előreállítása miatt elveszítettünk
Az egész Európában egységesen alkalmazott módszer lényege, hogy a tavaszi átállításkor hivatalosan áttérnek a nyári időszámításra, amely a nap járásához képest egy órát csal. A tavaszi és az őszi átállítás célja, egyaránt az, hogy az emberek szokásos ébrenléti ideje - a reggel 7 és este 10 óra közötti időszak - minél jobban egybeessen a természetes nappali világosság idejével. A tavaszi óraigazításkor tehát egy órával kevesebbet alhatunk, ezt hozzuk be az őszi visszatekeréssel.
automatikusan
A számítógépek, és a modern mobiltelefonok, digitális órák és ahogyan a 25ora.ro sem, nem kívánnak meg manuális beavatkozást. Automatikusan átállnak majd az új időpontra.
volt/lesz:
Ma Zénó, holnap Viktória ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: .