27.07.2011 11:47

Partiumi Magyar Napok 2011

  Flattr this
 

Helyszín: Szatmárnémeti
Új-Főtér és Kossuth kert
Időpont: 2011 aug. 24-28, szerda-vasárnap
Beugró: ingyenes

Az elmúlt tíz évben a Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat egyet jelentett a minőségi szórakoztatással, a magas szintű kultúrával és egyben lehetőséget adott a szatmári és a tágabb értelemben vett partiumi magyar emberek találkozására, közös szórakozására.
Az egy évtizeddel ezelőtt, lelkes fiatalok által indított kezdeményezés mára már több napos rendezvénnyé nőtte ki magát, amelyen több helyszínen, több napon át kicsi és nagy, idős és fiatal egyaránt megtalálta azt, amit izgalmasnak, szórakoztatónak vélt.

fiatalítás
Cél idén is a minőségi szórakoztatás, de ugyanakkor a kulturális és népművészeti programok iránt érdeklődők mellett a fiatalokat is szeretnék megszólítani, számos nekik szóló izgalmas, modern és dinamikus programmal. Úgy gondoljuk, a hagyományok megőrzése mellett idén valami modernt, valami fiatalosat is le kell tenni az asztalra.
Minden új és mégis minden a régi lesz az idei rendezvényen.


Ez volt az első Partiumi Magyar Napokon, 2002-ben:
„ — A szombati nap eseményei a város régi főterén és az azt övező utcákban zajlanak. A Duna Tv közönségsátra filmbemutatókra várja az érdeklődőket. A Gyermek-utcában a kicsiknek kínálnak egész napos programot a szervezők, a Könyv-utcában könyvbemutatókkal egybekötött könyvvásárt rendeznek a régióbeli kiadók részvételével, a Mesterségek-utcájában a régi mesterségek látványos, élő és hiteles bemutatójával várják az érdeklődőket. Lesznek kiállítások, sportprogramok, borkóstoló, szabadtéri színházi előadás, folkszínpad, valamint éjfélig tartó utcabál.
Holnap a Kossuth Kertbe invitálják a szatmári polgárokat a szervezők, ahol a szabadtéri események mellett délután politikai talk-show is színesíti a programot. A rendezvény a Kölcsey Ferenc Főgimnázium udvarán megrendezett Republic-akoncerttel zárul.”


látvány

Új lesz abban, hogy ezúttal számos nemzetközi együttes lép színpadra a partiumi Magyar napokon, látványos bemutatókkal várják a fiatalokat.
Régi pedig abban lesz, hogy ismét a PMN búcsúztatja a nyarat a már hagyományos helyszíneken, a szatmárnémeti Kossuth Kertben és a város új központjában.

Videó PMN 2010:
Flash is required!


operettgála
A X. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat 2011 agusztus 24-28 között zajlik majd, szerdától vasárnapig. A rendezvény idén szakít a hagyományokkal és az augusztus 24-i nyitórendezvény  szabad téren, egy szokatlan, ámde varázslatos helyszínen: a Tűzoltótorony tövében lesz. Itt a Debreceni Csokonai Színház művészei varázsolnak igazi századeleji hangulatot egy nagysikerű Operett-gálával.

Kistehén Feró
A Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat már hagyományosnak mondható fő helyszíne a szatmárnémeti Kossuth Kert lesz, ahol a négy nap alatt megtelnek az utcácskák a helyi kézművesekkel, finom falatok készítőivel és a mindenkit váró programsátrakkal.
Itt, a péntek (aug. 26), esti koncerten a nagy közönségkedvenc, a Kistehén tánczenekar énekel a kék tóról a fák alatt... míg vasárnap (aug. 28), Nagy Feróval és a Beatricével emlékezhetünk arra, hogy milyenek is voltak azok a boldog szép napok, mikor még 8 óra munka, 8 óra pihenés és 8 óra szórakozás járt mindenkinek.

Videó PMN 2009:
Flash is required!


még soha

Persze mindezek mellett még számos külföldi és hazai neves zenekar és előadó fog fellépni augusztus 24-e és 28-a között a Partiumi Magyar Napokon, a program még nem végleges. Annyi biztos, a Partiumban eddig még soha nem koncertező fellépők szerepelnek a repertoárban.

A X. Partiumi Magyar Napok fő szervezője az Identitas AlapÍtvány és az RMDSZ.
Kiemelt támogatók pedig a Szatmárnémeti Városi Tanács, valamint Szatmár Megyei Tanács.
Partner az Ady Endre Társaság, az Aranykapu Kulturális Egyesület, a szatmárnémeti MADISZ és a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, a Szent István Kör, a Szatmári Magyar Diákszövettség, valamint Szatmár Megye Diáktanácsa.

 

Értékelés beiktatása folyamatban...
Értékelés: 3.9 (az 5-ből). 7 értékelés.
Klikkelj a megfelelő számú csillagra, hogy értékelhess.


volt/lesz:

#tiffsm2024#worldmusic23#zachergaborsm
2024. december 22. vasárnap,
Ma Zénó, holnap Viktória ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: .

A RNB mai RON árfolyama

• SZAVAZZÁ' •

SZERINTED KI A LEGÁLLATABB?















régi szavazások