Portugáliai útinapló, a kettéosztott 2010-es nyaralás
Kettőbe osztottuk 2010-es, portugáliai nyaralásunkat, mint ahogy a Tejo folyó is kettőbe osztja magát az országot! A két hétből az elsőt Lisszabonban és az ahhoz közel eső partokon töltöttük, a második hetet pedig Algarve-ra szántuk, a portugál Riviérára. Ennek, a június 21 - július 2 közötti időszaknak a tapasztalatait foglalom itt össze.
Annak ötlete, hogy a 2010 nyári pihenésünket Portugáliában fogjuk tölteni már a 2009-es, horvátországi nyaraláson felmerült, hiszen különösen szerencsés helyzetben voltunk.
szervezkedés
Három közeli barátunk is Portugáliában él: Kriszti a Lisszabon melletti Montijo-ban, Max és (akkor még) jegyese, Meli pedig az Algarve vidéki Lagoshoz közel eső Barao de San Joao-n. Úgyhogy szállásról nem kellett gondoskodnunk, meg egy tűzhellyel/hűtővel is joggal számolhattunk. (Kriszti egyébként barátnőt keres - +351/91-545.7586 vagy Y!: crvlad1979 ).
Mindkét házigazdánk gondolkodás nélkül igen-t mondott az otthonról érkező vendégek lábatlankodására, lányukat, a négyéves Annát mégsem mertük vinni. Eléggé nomád nyaralást terveztünk ugyanis, aminek idején nem biztos hogy lett volna helye a déli alvásnak, meg a mindennapos, este tíz órai ágybakerülésben sem nagyon bíztunk. Szóval Anna maradt otthon, az Elvira mama, az Ági mama, meg az óvoda háromszög alkotta esős, de biztonságos Szatmárnémetiben.
szervezkedés tovább
A nyaralás további stratégiai partnere volt még szerény személyem testvére, a Pest melletti Dunakeszin élő testvérem, Attila és a mindig mindenben partner felesége Anita, meg a fiúk Marci, aki partneri státusáról (zsenge kora miatt), még nemigen tudott. A nyaralásban fontos szerepe volt még Évának, a feleségemnek (nehogy kifelejtsem az útinaplóból, mert baj lesz), akinek a fontos szerepe abban nyilvánult meg, azon túl hogy részt vett a nyaraláson, hogy gyakorlatilag ő tervelte ki az egészet! Ennek ellenére boldogan „szenvedtem” vele végig azt a két hetet.
Ők azért játszottak fontos szerepet a portugáliai nyaralás menetében, mert a június 21-i reptéri indulás előtt náluk hagytuk az autót, amivel Szatmárról indultunk neki, ők vittek ki minket a ferihegyi reptérre (és vártak vissza oda), illetve ők lettek volna az utolsók akik élve látnak minket, ha netán lezuhan a gép.
Igen, az utolsó lehetőséggel reális veszélyként számoltunk, hiszen se én, se Éva nem repültünk még, úgyhogy nagy volt a drukk, főleg a becsekkolás után.
Viva la Portugal
De persze eseménytelenül zajlott a repülőút, portugáliai idő szerint hétfő délután hatra, a beígért időre meg is érkeztünk. Kriszti már kint várt a reptéren, becuccoltunk a Fiestába és irány a Montijo-i lakás, a nyaralás első felének főhadiszállása.
Itt hallottam először, hogy ezek a portugálok mi mindenre képesek. Például Lisszabon és Montijo között egy kegyetlenül hosszú, 15 km-es hidat építettek, a Tejo torkolatán át, 100 km-s kerülő-, meg komputakat megspórolva ezáltal maguknak és ez alkalommal nekünk is. Csak annyi az egész, hogy ezt nem adták ingyen, 2,4 euró volt a hídpénz, amit azért tartottunk alattomos dolognak főleg a későbbiek folyamán, mert az itt eltöltött egy hét alatt többször is terveztük ám használni a Vasco da Gama nevét viselő hidat, így kicsit megtépázta a romániai fizetésből kigazdálkodott nyaralási pénzalapunkat. És lejbe átszámolva kicsit sokalltunk a 10 lejes hídpénzt, még akkor is ha ennyit, egy 15 kilométeres utazásért fizettünk.
Az Éva által kidolgozott stratégia szerint a nyaralás lisszaboni szeletén városnézés, kultúrismerkedés, sétálás és egyéb hülyeségek szerepeltek, de szerencsére az óceán közelsége hamar megtette a hatását és csak vagy két nap ment el kőépítményekre.
Flash is required!
Nyaralás első nap, 2010.06.22:
Lisszaboni városnézés, ami elfajult egy Sintra-i hegymászásig, de túléltem.
Megnéztük:
Torre de Belém (valami hülye erőd, a Tejo medrébe építve - nem nagyon értettem hogy miért kellett beleépíteni a folyóba, de nem szólok bele, a régi portugálok biztos jobban tudják)
Sé katedrális (12. században épült katedrális)
Jeronimos kolostor (valami Manuel nevű fickónak a stílusában épült műemlék, Vasco de Gama sírjával odabent)
Castelo de Sao Jorge (Lisszabon középkori vára, sokat kellett mászni, de szép a kilátás)
Sintra (ez egy egész műemléképület-komplexum, állítólag ide járt a királyok sora nyaralni, mert hűvösebb mint Lisszabon. Azért írom, hogy „állítólag”, mert odafent egyetlen királyt sem láttunk...).
Nyaralás második nap, 2010.06.23:
A cél Lagoa de Albufeira volt, egy óceán mellett keletkezett tó, amely érdekes interaktivitásban volt az óceánnal, hiszen édesvizű volt ugyan, de az árapály jelenségnek köszönhetően kommunikált az óceánnal. Odaértünkkor épp az apály kezdődött, a tó felől olyan sodrással igyekezett az óceánba a víz, hogy a térdig érő mélységben sem tudtam megvetni a lábam, úszni kellett. Míg átúsztam a tizenöt méter széles medret, hatvanat vitt az óceán felé az irtózatosan erős sodrás. A túlparton egy turistaláb által még érintetlen félsziget várt, ez csak akkor kerül szárazra, ha itt az apály, egyébként víz alatt volt. Láttam rajta két aprócska, a víz felé iparkodó rákot, bedobtam a vízbe egy-két kagylót, néztem a kontinensen rekedt napozókat, pózoltam Évának egy-két jó fotó kedvéért, kicsit olyan Robinson Crusoe-s volt, olyan amatőr Robinson Crusoe-s.
Flash is required!
a „jó” meleg
Itt vettük észre azt, hogy gyönyörű, vöröses/arany színe volt a homoknak, meg hogy a halak is szeretnek hullámlovagolni, mert egy-egy nagyobb hullámban, az ellenfénynek köszönhetően bizony látszott a benne szörfölő méretes hal (ötven centis biztos volt, pedig nem vagyok horgász) illetve hogy hiába állt egész nap a napon a Krisztitől kapott Fiesta, fél perc ajtónyitvatartás után már be lehetett ülni. A hazaút húsz percet tartott, de furamód egy szemernyit sem izzadtunk, pedig az idő sem volt hűvös, meg az autó is a napon állt és mégsem. Mint később kiderítettem ez annak köszönhető, hogy a levegő a mediterrán égövön nem olyan párás, mint mifelénk, emiatt nem izzad az ember, ezért elviselhetőbb ott a negyven-negyvenkét fokos kánikula, mint nálunk a harminc.
Nyaralás harmadik nap, 2010.06.24:
A cél Arrabida volt és Troia szigete, utóbbira nem akartunk elmenni, csak mondom, mert arrafelé van.
Flash is required!
Ez volt az a hely, ahol hosszúnadrágban mászkáltam, mert az előző napi stratégia, hogy „A lábam nem kenem be hadd barnuljon, jó?!” sikeresnek bizonyult. Fürödni nem fürödtünk, csak néha-néha megmártóztunk, mert a víz hideg volt „mint a jegesmedve f@sza” (©Éva), úgyhogy heverésztünk a napon, meg elsétáltunk előbb ide, majd oda.
Itt töltöttük el a legkevesebb időt, mert ez volt a legtávolabb Montijo-tól, hat körül meg haza kellett érni, Krisztit hazaszállítani a munkából, mert egy autón osztoztunk.
term. véd. öv.
Arrabida egyébként egy portugál természetvédelmi terület részét képezi, meg is látszott rajta, mert szép volt, meg sok, hatalmasra nőtt kaktusz élt itt, bár velünk nem nagyon törődtek, hanem inkább csak nőttek csendben.
Itt ötlött fel bennem a következő elmélet:
300 km-t autóztunk (Szatmárnémeti - Dunakeszi/Pest), utána 3.000 km-t repültünk (Pest - Lisszabon/Montijo), utána 40 km-t megint autóztunk (Montijo - Arrabida), majd 500 métert gyalogoltunk (parkolóból a partig), hogy megmártózzunk egy nagy sós vízben!
Nyaralás negyedik nap, 2010.06.25:
A mai napra a lisszaboni újváros megnézése volt betervezve és végrehajtva. Az első élmény a parkolókeresés volt, a Vasco da Gama híd lábánál lévő, új építésű lakótelep utcáin, illetve a Sandokan utcában megtalált parkolóhely volt.
Láttunk itt:
- lovasrendőröket
- a dubai Burj al Arab vitorlát utánzó épületéhez hasonló vastraverz-építményt
pálmákkal végigrakott hűs sétálóutcákat,
- mesterséges dombocskákkal ékesített parkokat
- szabadtéri, bárki által használható népi zeneszerszámokat
- Tejo-parti libegőt
Ami rémülettel töltött el, hogy a lakóházak földszintjére épített üzlethelyiségek, éttermek és kávézók mindegyike zárva volt, a direkt turistasétáltatás céljából épített sétányok teljesen kihaltak voltak: a gazdasági válság megcáfolhatatlan jelei.
Cascais és Estoril
Flash is required!
Szintén a negyedik nap célterülete volt Cascais, a Boca de Inferno és Estoril.
Cascais és környéke a Lisszabonban megszállt turisták legkedveltebb pocolóhelye és ez meg is látszik, mind az épületeken, mind a vendéglátóhelyek árait illetően. Pedáns, aligpáréves házak, szállodák húzódnak a parton végig, pontra van téve az óváros is (ezt sajnos nem tudtuk megnézni), csak a parkolóhely az, aminek híján van ez a környék is. Ennek ellenére senki nem parkol össze-vissza, úgyhogy mi se.
brazilienhas
Lent a parton már látszik, hogy a korábban meglátogatott, nagyjából vadpartokkal szemben itt mennyire másabb az élet, több a turista, van pezsgés. Nagyon sok volt a néger fiatal is, érdekes módon ők is betakarják magukat ha elalusznak a napon, azt hiszem magunktól jöttünk rá: ők a brazilok. Hazamenet egyébként egész lakónegyedet láttunk, ahol brazilok laktak, úgy látszik itt így kezelik a volt gyarmatállam bevándorlóit.
A víz itt is nagyon hideg volt, de meg lehetett szokni.
A parthoz közel volt egy aprócska, de igen szép estorili Szent György kastély sajnos semmit nem tudni róla kié volt, miért volt az övé, vagy hogy miért pont oda építette. Csináltunk a kastéllyal egy pár képet a háttérben, meg jó volt legeltetni rajta a szemünk locsizás közben.
A Pokol Sziklái
Flash is required!
Visszafelé tértünkben megálltunk egy Boca de Inferno nevű helyen, ami magyarul úgy szólna, hogy a Pokol Sziklái. Ez arról volt nevezetes, hogy dagálykor pokoli hangerővel tör be az óceán a sziklák közé, szórakoztatva ezzel a turistákat. Mikor mi odaértünk apály volt...
Kis közjáték:
Egyébként nem hülyeség figyelni arra, hogy mikor van dagály, meg apály, mert nemcsak az ilyen látványosságokról marad le efféle tudás hiányában az ember, hanem az élete is múlhat rajta.
És ez nem afféle figyelemfelkeltő húzás akar lenni, hanem komoly és egyben igaz dolog is, hiszen a dagály miatt lagosi házigazdánk hagyta majdnem a fogát az óceánban.
Kibiciklizett a partig hogy ússzon egyet, de túlságosan bemerészkedett, tán egy áramlat vette a hátára, tán az épp kezdődő apály, de két órányi úszás után sem volt képes partot érni, pár száz méterre a száraztól csapkodta a vizet hiába.
Úgy mesélte, olyan érzése volt, hogy a hullámtól ami néha-néha a hátára vette és a part felé vitte sokkal erősebb volt a part felől visszatérő víztömeg, ami kétszer olyan messzire vitte vissza a óceánba, mint amennyit a hullám kifelé.
Végül sikerült partot érnie, jó ötszáz méterrel távolabb attól a helytől ahol a vízbe ereszkedett, ráadásul a homokra fektetett biciklijét is csak másnap találta meg, az egyik kormányvég állt csak ki a homokból, annyira betemette a víz.
Szóval vigyázni az árapállyal, mert rossz a humorérzéke, velünk is csinált dolgokat, de közel sem ilyen durvákat mint Max-szel, de arról majd a maga idejében lesz szó.
foly. köv...
volt/lesz:
Ma Zénó, holnap Viktória ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: .