Pünkösdi Harangszó (2009/10.)
„A Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének az ünnepe. Ezt sokan körülöttünk ma már nem is tudják. Isten Szentlelke ma is gazdagon árad, ebbe a folyóba bele lehet lépni. Isten Lelke indítson minket, mi meg engedjünk neki, és lépjünk bele először csak bokáig, később egészen odáig, hogy egész lényünket átjárja Isten Szentlelke” – írja igemagyarázatában Sipos Miklós szatmári esperes.
„Igazi pünkösdi örömként éljük meg, hogy a mi Urunk, Istenünk ’vigyázókat’ állított védelmünkre” - Tőkés László püspök ünnepi pásztorlevelét Isten Szentlelkének megtartó közösségében címen jegyzi.
A marosfői országos lelkészértekezletről, valamint a lelkészértekezleti elnökségi tanács aradi üléséről Püsök Sándor Csaba tudósít. Bekő István az Országos Református Tanáregyesület székelyudvarhelyi konferenciájáról számol be. A felső-hegyközi presbiterkonferenciáról Tóth Zsigmond, a partiumi vonatkozásokkal is bíró gyulai presbiterkonferenciáról pedig Dr. Tóth János küldött beszámolót. Részletek olvashatók még a Magyarországon élő erdélyiek találkozójáról, valamint a Harangszó mezőtúri bemutatkozásáról is.
A lap hitmélyítő rovatában ezúttal Sass Kálmán mártírlelkész Református testvér, köszöntelek... című írása olvasható. A Mozaik-oldal Barabás Zoltán Kányádi-köszöntőjét közli. Ötödik részével folytatódik Boros J. Attila Isten és a tudósok című sorozata. Adorjáni László karikatúrája a Harapós szív címet viseli.
A ünnepi lapszám Dsida Jenő és Reményik Sándor verseit közli.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kéthetente megjelenő gyülekezeti lapja megvásárolható és megrendelhető a lelkészi hivatalokban. A lap internetes kiadása a http://harangszo.blogspot.com címen olvasható.
volt/lesz:
Ma Zénó, holnap Viktória ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: .