10.09.2008 13:25

Szatmári énekes vadászta le az aranyszarvast

  Flattr this
 

Răzvan Krivach nyerte a 2008-as Aranyszarvas Dalfesztivált. A második a svéd Biondo, a harmadik a szintén romániai Tony Poptămaş & The Desperado lett. Dancs Annamari, az est egyetlen magyarja közönségdíjat vihetett haza.

Az est nagy nyertese  a román Răzvan Krivach, aki az arany szarvas mellett 10 ezer eurót is hazavihetett, a második helyet a svéd Biondo együttes nyerte el, egy 7 ezer eurós csekkel egyetemben míg a harmadik hely a romániai Tony Poptămaş & The Desperado produkciójának jutott, amiért bronzszarvas és 5 ezer euró dukál a legnagyobb romániai könnyűzenei fesztiválon.

A rajongók szűnni nem akaró sms-záporának köszönhetően nyerte el a Közönségdíjat a hétvégén a brassói Aranyszarvas Fesztiválon Dancs Annamari, aki e rendezvény közel negyvenéves történetében az első romániai magyar előadó volt. Dancs a Burnin'-t adta elő. A sepsiszentgyörgyi énekesnő a román közszolgálati televízió által élőben közvetített versenyen három nyelven – románul, angolul és magyarul – adott elő egy romantikus dalt. A közönség tetszését, támogatását sms-ekben fejezte ki, így övé lett a fesztivál legnépszerűbb előadójának járó Közönségdíj.
A zsűri különdíját a franciaországi 3Nity kapta meg, Say Something című produkciójukért.

Krivach, aki a '90 években a szatmári The Jesters együttes tagjaként kezdte szórakoztatóipar-beli pályafutását, a Too much love will kill you című Brian May feldolgozással lett első.



Értékelés beiktatása folyamatban...
Értékelés: 1.0 (az 5-ből). 1 értékelés.
Klikkelj a megfelelő számú csillagra, hogy értékelhess.


volt/lesz:

#tiffsm2024#worldmusic23#zachergaborsm
2024. december 22. vasárnap,
Ma Zénó, holnap Viktória ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: .

A RNB mai RON árfolyama

• SZAVAZZÁ' •

SZERINTED KI A LEGÁLLATABB?















régi szavazások