Új és retro: Tusványos 2009
Kicsit retró és kicsit jövőbe mutató! – ilyenre tervezik a 2009-es tusványosi nyári szabadegyetemet a szervezők Mint azt már megszoktuk a XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor idén is Tusnádfürdőn kap helyet július 14. és 19. között.
Tusványos: egyszerre a párbeszédek kerekasztala, politikai boszorkánykonyha, szórakozás, kikapcsolódás, amely húsz éves munka és közös gondolkodás gyümölcse. Tagadhatatlan, hogy két évtizede az egyik legkedveltebb nyári szabadegyetem, mely évről-évre nemcsak az erdélyi fiatalságot csalja az Olt-menti Tusnádfürdőre, hanem a külföldi turisták is szívesen ellátogatnak és részt vesznek a rendezvényen.
fiatalítás jövőtől
Mivel az évi egy hét nagyon kevésnek számít, a szervezők Tusványos állandósításán gondolkodnak, pontosabban az úgynevezett Bálványos Intézet megalakításán. Az intézetet egyetemi kutatóintézet jellegűnek tervezik, napi előadásokkal, szemináriumokkal, a tusványosi szellemiséget képviselve. Ehhez természetesen anyagi támogatásokra, fiatal, aktív munkaerőre van szükség, akik nemcsak ennek megalakításában és elindításában, hanem a 2010-es szabadegyetem megszervezésében is részt vesznek, hiszen jövőtől a fiatalabb generációé a úgy, szó, mint a szervezés is.
Tusványos Múzeum
Idén először megnyitja kapuit a Tusványos Múzeum is, amely archív fotókat, pólókat, és különböző, a táborra jellegzetes tárgyakat fog tartalmazni. Érdekességnek és újnak számít egy kisfilm vetítése is, amiben megpróbálták összesűríteni az elmúlt húsz év kulcsfontosságú eseményeit. Ahhoz, hogy az ünneplés teljes legyen a szervezők a csütörtöki napon visszatérnek a gyökerekhez: Bálványosra, hiszen minden ott kezdődött.
programok, előadások és koncertek
A hagyománynak megfelelően az idei programkínálat is igen színes és változatos. Bár egyelőre az előadók neveit nem hozták nyilvánosságra, a közéleti és politikai témák igazi kuriózumnak számítanak. Elsősorban a jelenkori problémák kerülnek terítékre, így a sokat emlegetett gazdasági világválsággal kapcsolatos viták szerves részét képezik az előadássorozatnak. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a 2009-es év választási év, így szó esik majd a parlamenti-, a lehetséges magyarországi és a biztos romániai elnökválasztásról is. Emellett a rendszerváltásról, nemzetpolitikáról, a magyar összefogás sorsáról, regionalizmusról is érdekfeszítő előadásokat hallhatnak a kíváncsiskodók.
jó sok sátor :-)
A közkedvelt szabadidős programok, műhelyek, sátrak és koncertek sem maradnak el, ergo, ki mit keres, megtalálja… Ismét kifeszítik a sátrakat is, lesz Médiaműhely, Borsátor, Keskeny út sátor, de még sok más is, amit a tudósító most nem akar elárulni. No, és lesz zene is – meglepetésre. Quimby, Edda, Tanakcsapda, Zanzibár és mások felelnek majd a jó hangulatért.
szállás: 15 - 30 RON
Hogy lesz-e idén Markó-Tőkés találkozó, azt még a tábor főszervezője, Sándor Krisztina sem tudta megmondani. Azt viszont szinte biztosra vehetjük, hogy ugyanúgy, mint a korábbi években, több ezer résztvevőre lehet számítani. Az igazi buli kedvéért érdemes a sátrazást választani, ajánlották a szervezők, ami egész hétre 60 lejbe, egy napra pedig 15 lejbe fog kerülni. Akik pedig ragaszkodnak a kényelmesebb körülményekhez, azok bérelhetnek kempingházat, napi 30 lejért.
Összefoglalva: az idei Tusványos kicsit hagyományos lesz, kicsit pedig más. Természetes!
További részletek:
Magyar Ifjúsági Tanács (MIT)
400110 Kolozsvár,
Wesselényi/ Regele Ferdinand u. 13/8.
tel./fax: +40-264-590718
e-mail: tusvanyos(at)tusvanyos(dot)ro
web: tusvanyos.ro
volt/lesz:
Ma Zénó, holnap Viktória ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: .