Irány a Partiumi Magyar Napok!
Augusztus utolsó hétvégéjén a szatmári megyeszékhelyre irányul a Partium és a Szabolcs-szatmári vidék figyelme: a szatmárnémeti Északi színházban megkezdődik a 2008-as Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat.
PMN 2008 kedvcsináló: könyvvásár, mesterségek bemutatója, gasztronómiai kert, képzőművészeti kiállítás, gyermekprogramok, rodeóbika, szkanderverseny, szépségtapasz, hangszerpróba és -bemutató, karaoke, gólyalábas előadás, zsonglőr-show, lufihajtogatás, capoeira-bemutató, néptánc-színpad, operaelőadás, Delhusa, Transylmania, Underskies, R-GO, 4ever koncert, vívásbemutató, halászléfőző-verseny, evés-ivás, politikai beszélgetés, zenebemutató.
több program mint tavaly
Az idei felhozatalt tekintve kilépni látszik a hullámvölgyből a Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat.
Az elmúlt két év közepesnek mondható szervezői teljesítménye után, amikor már a sokat ígérő esemény középszerűségbe süllyedésétől lehetett tartani, 2008-ban - mint ahogy az fennebb kitűnik -, már színesebb programmal, több fellépővel, bővebb szórakozási lehetőséggel várják az ide látogatókat a szervezők.
a Partium hétvégéje
Augusztus utolsó hétvégéje tehát megint a Partiumé lesz, aki tartalmas szórakozásra vágyik, ne hagyja ki.
Az esemény részletes programja elérhető itt
volt/lesz:
Ma Ferenc, Olívia, holnap Borbála, Barbara ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: Brendan Fraser, Cseh László, Katarina Witt, Ozzy Osbourne.