2008.07.14 18:43

„Harangszó” előzetes (2008/14., július)

  Flattr this
 

Ízelítő a református kétheti lapjának júliusi számából.

„Rossz a hangulat, a volt lelkész hetente zaklat bennünket. A falu széthúz. Aki ezen a párton van, az jár templomba, aki meg nem, az istentiszteletről is távol marad. Nagyon össze van uszítva a gencsi nép..." Egyszerű emberekről, mai hithősökről közöl helyszíni riportot a lap, akik a négy éve tartó megosztottság ellenére is kiállnak egyházuk, gyülekezetük, lelkipásztoruk mellett. A Harangszó nem a sikkasztási ügy nyomán kirobbant helyzetet, hanem az eklézsia emberi és lelki helyzetét, jövőképét igyekszik körülírni.

„Erdélyi közéletünkben mindig úgy képzeltem el református egyházunkat, mint a szülői házat". Egy magára maradt szülői házról, kerítés nélküli, úgy ahogy álló kapuról szól Forró László vezércikke (Kapu).

In memoriam Lugosi Mihály címmel az 59. évében elhunyt élesdi lelkipásztorra, korábbi egyházkerületi előadó-tanácsosra emlékezik Farkas Antal. A szilágycsehi bibliakiállításról Tóth László közöl beszámolót, a Hidalmáson tartott presbitertalálkozóról Antal Erika küldött tudósítást. Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke az egyházi programokban is bővölködő 4. EMI-tábort ajánlja az olvasók figyelmébe.

A lap Hevesi Mónár József írásával köszönti a hetvenedik életévét betöltő Csép Sándort, az Áldás, népesség mozgalom alapítóját. Szülők vétkéről cikkezik a Tollvonásban Csűry István, avagy amikor a szülő az úgynevezett jobb érvényesülés kedvéért román osztályba iratja gyermekét... A Gondolatokban Visky István a hitvédelemről elmélkedik.

A lapban ezúttal is olvashatók az állandó rovatok: A Lélek csendje, Hiszem és vallom, Hírvivő, Ország-világ.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kéthetente megjelenő gyülekezeti lapja megvásárolható és megrendelhető a lelkészi hivatalokban.



Értékelés beiktatása folyamatban...
Még nincs értékelve. Legyél te az első aki értékeli!
Klikkelj a megfelelő számú csillagra, hogy értékelhess.


volt/lesz:

#tiffsm2024#worldmusic23#zachergaborsm
2024. december 2. hétfő,
Ma Melinda, Vivien, holnap Ferenc, Olívia ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: Britney Spears, Kiss Ramóna, Lucy Liu, Nelly Furtado.

A RNB mai RON árfolyama

• SZAVAZZÁ' •

SZERINTED KI A LEGÁLLATABB?















régi szavazások