2013-ban UFO-vizit?
Földönkívüliek látogatását reméli 2013-ra Georgij Grecsko űrhajós, a Szovjetunió kétszeres hőse, aki háromszor járt a világűrben, ugyanis nagyon komolyan hisz a Földön kívüli intelligencia létezésében és a civilizáció keletkezését kutatja.
Georgij Grecsko, a világ egyik leghíresebb űrhajósa szerint nem véletlen, hogy a mayák tökéletesen pontos naptára 2013 december 31-én ér véget.
nem elég látni
Grecsko időt, pénzt és fáradságot nem kímélve keresi fel azokat a helyeket, ahol mások ilyen jeleket vélnek felfedezni, és megpróbál földi magyarázatokat találni ezekre. Grecsko ugyanis nem vak hívő: neki nem elég látni a repülő csészealjat, hanem meg is kell tapintani azt ahhoz, hogy biztos legyen a dolgában.
bizonyíték-keresés
Ez azonban még nem adatott meg neki, amint az sem, hogy más, egyértelmű bizonyítékot találjon a földönkívüliek korábbi látogatásaira. Az egyiptomi piramisoktól a különféle ősi, kultikus építményeken át egészen a növénytermesztésig azonban sok mindenről el tudja képzelni, hogy ilyen látogatások hatására jöttek létre, vagy honosodtak meg a Földön.
vagy özönvíz, vagy semmi
Azért reméli, hogy 2013-ban végre sor kerül a harmadik típusú találkozásra, mert nincs magyarázat arra, hogy az ókori maya civilizációnak hogyan lehetett tökéletesen pontos naptára, amely éppen 2013. december 31-én ér véget. Ez a naptár is a földönkívüliektől származhat. „Ha ez így van, akkor talán ezen a napon eljönnek meghosszabbítani a naptárt. Vagy megnézik, hogyan állnak a dolgok, s látva, milyen rosszul bánunk a bolygónkkal és magunkkal, tán újabb özönvizet bocsátanak ránk. De könnyen lehet, hogy 2013. december 31. ugyanolyan nap lesz, mint a többi” - mondta Grecsko.
beavatkoztak az UFO-k
Hozzátette: nem izgatja, ha hobbija miatt bolondnak nézik.
„Van, aki gyufásdobozokat gyűjt, van, aki társasági eseményekre jár, mások a sztriptízt szeretik. Engem az érdekel, hogyan alakult ki a civilizáció, s hogy nem segítettek-e valakik a fejlődésben. Nem állítom, hogy jártak itt földönkívüliek, vagy hogy itt röpködnek folyton, de ha bizonyíték még nincs is rá, lehetségesnek tartom, hogy évezredekkel ezelőtt itt voltak, és beavatkoztak civilizációnk fejlődésébe" - mondta.
Georgij Grecsko 1931-ben született, s a Koroljov-intézet mérnökeként a legelső három űrhajós-jelölt között kezdte a felkészülést. A Szaljut űrállomásokon 1975-ben, 1977-ben és 1985-ben dolgozott, 1986-tól az orosz tudományos akadémián jelentős része volt a Mir űrállomáson végzett bizonyos kísérletek kidolgozásában.
forrás: [hirado.hu/MTI]
volt/lesz:
Ma Zénó, holnap Viktória ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: .