HD-Ready TV, vagy Full HD TV? Mi a különbség a két formátum között
Ha a 2008-as év karácsonyi slágertermékeit próbálnánk összeszedni, a HD-tévé biztosan dobogós helyen szerepelne ebben a gyűjteményben. Itt összegyűjtöttük azokat a szempontokat, amelyeket érdemes figyelembe vennie annak, aki újgenerációs tévét készül vásárolni.
Az első lépés legyen például annak átgondolása, hogy mekkora tévét is szeretnénk. Egy átlagos nappali méretéből kiindulva 32-42 col (82 - 106 cm) között érdemes választani, nyilván annak függvényében is, hogy mennyit szánunk a tévére, illetve, hogy fizikailag mennyi hely áll rendelkezésre. 32 colnál kisebbet családi tévének nem érdemes választani, annyira messze pedig nem tudunk a tévétől ülni, hogy 42 colnál nagyobb képet kényelmesen nézhessünk.
a 94 cm-s képátló hódít
Ha a tömeggel tartunk, 32 colos tévét választunk, lévén, hogy jelenleg az eladott LCD tévék fele ebbe a méretosztályba tartozik. A kategória népszerűsége ugyanakkor csökken, a 37 colos termékek javára. A folyamatot egyrészt az árak mérséklődése, másrészt pedig az táplálja, hogy a 37 colos (94 cm-s), méretben érhető el elsőként a Full HD felbontás.
fullHD: csak 102 cm fölött!
Az LCD tévék felbontása ma már gyakorlatilag csak kétféle lehet: 1366x768 vagy 1920x1080 pixel. Ha egy tévén a HD-Ready logót látjuk, akkor a kisebb, HD-Ready 1080p, Full HD vagy Full HD 1080p logó esetén pedig a nagyobb felbontású panelt építették a tévébe. 32 colos (vagy kisebb) tévé esetében csak a kisebb panel érhető el, fölötte viszont választhatunk. Egy 37 colos készülék esetében nem feltétlenül jobb a nagyobb felbontás (elég az 1366x768 pixel, ha csak tévézni, DVD-zni fogunk), 40/42 colos (102/106 cm), vagy még nagyobb tévé esetében viszont ajánlott az 1080 soros panelt választani (ellenkező esetben a képpontok túl nagyok lesznek), s kötelező akkor, ha a nem túl távoli jövőben HD DVD lejátszó vagy BD lejátszó vásárlását is tervezzük.
a „p” a jobb, az „i” a gyengébb
A HD-Ready és HD-Ready 1080p logók a tévék alkalmasságát jelölik nagyfelbontású tartalmak megjelenítésére. Egy olyan televíziónál, amelyikre felkerülnek ezek a logók, biztosak lehetünk a következőkben: HD-Ready esetén a megjelenítő legalább 720 soros felbontást kínál (tévék esetén 768-at), a HD-Ready 1080p készülékek pedig 1080 sorosak, mindkét esetben 16:9-es képarány mellett. A tévék analóg YpbPr és digitális DVI vagy HDMI csatlakozókon keresztül fogadni tudják a HD jelet, legalább a következő formátumokban: 1280x720 pixel, 50/60 Hz progresszív (720p) és 1920x1080 pixel, 50/60 Hz váltott soros (1080i), illetve HD-Ready 1080p logó esetében az előzőek, plusz 1920x1080 pixel, 50/60 Hz progresszív (1080p) is. Ezen kívül a digitális bemenetek közül legalább egy támogatja a HDCP másolásvédelmet, ami a HD DVD és Blu-ray lemezek tartalmának megjelenítésekor, illetve a majdani digitális tévéadások egy részének megjelenítésekor követelmény.
a kontrasztarány legyen nagy
Az LCD tévék panelje a legtöbb esetben jó minőségű, köszönhetően annak, hogy a gyártók IPS, PVA vagy MVA alapú paneleket használnak. Mégis, a legolcsóbb típusoknál előfordul, hogy a színek nem túl jók. Márkás gyártók termékeinél ettől gyakorlatilag nem kell tartanunk, nem úgy a kevésbé ismert cégek televízióinál. Általános útmutatót sajnos csak ennyit adhatunk, hiszen mindenkinek a saját szemével kell megnézni a kiszemelt példányt.
Érdemes összehasonlítani a panelek fényerő és statikus kontrasztarány értékeit, ezek minél nagyobbak, annál jobb. Sajnos a feltüntetett kontrasztarány sok esetben dinamikus érték, de 3.000 fölött biztosan. Ez a megoldás a háttérvilágítás erősségének szabályozásával trükközik, csakúgy, mint a TFT monitorok esetében. Érdemes olyan tévét választani, ahol ez a szolgáltatás kikapcsolható, mert nem mindenkinek jön be. A világítás erősségének változtatása főleg akkor lehet zavaró, ha 4:3-as képarányt választunk, a két oldalsó fekete sávban ugyanis ez jól látható változást eredményez. A válaszidő és a betekintési szög a tévék esetében biztos, hogy megfelelő.
volt/lesz:
Ma Zénó, holnap Viktória ünnepli a névnapját.
Küldök neki(k) képeslapot.
A hírességek közül ma ünnepli a születésnapját: .